Nem semmiért egészen, nem urad és királyod!

2018.06.19

Sokáig volt kedvenc költőm Szabó Lőrinc, mert tűz volt a verseiben, ahogyan bennem is tűz lobog. De az én szenvedélyemnek ellentétes az iránya. Nem leigázni akarok másokat, hanem megmenteni a bántalmazottakat, és hatástalanítani a bántalmazókat. Persze ezt csak azután tudtam megfogalmazni, hogy megéltem, milyen egy olyan ember által létesített aknamezőn ugrálni, aki vallja az "Életed legyen öngyilkosság, vagy majdnem az!" létjogosultságát.  

Kép a Gaslight /Gázláng/ című filmből, amely a pszichológia számára a "gázlángolás" fogalmát adta. Ez a mérgező, személyiségzavarral rendelkező személyek egyik leggyakoribb manipulációs eszköze. Lényege, hogy az áldozat saját józan eszét is megkérdőjelezze. Úgy érezze, nem normális, a valóságot rosszul látja, képzelődik, ezáltal a mérgező személy még erősebben uralkodhat rajta, hiszen az áldozat tekintélyszemélyként felnéz rá.

A középiskolás irodalomórákon, a költők, írók személyében idolokat állítanak a fiatalok elé. Szerelmi költészetet tanítanak annak tükrében, ki volt éppen a partnere a szerzőnek a vers születésekor. Jó esetben bemagoljuk az évszámokat, a száraz tényeket, de nem vesszük észre, miről is szólnak azok a bizonyos versek. Nem tudunk különbséget tenni Szabó Lőrinc és Reményik Sándor költészete, és ami a legfontosabb: személyisége között. Abban sem vagyok biztos, hogy utóbbi művészről tanultunk a gimnáziumban. Aztán felnövünk, és jó esetben találkozunk egy cikkel, amelyből rádöbbenünk, hogy az tankönyvi alakok létező férfiak voltak, művészetük által pedig megismerhetjük azt is, hogyan viszonyultak a szerelmeikhez, a nőkhöz, mi volt a véleményük a tökéletes szerelemről.

Kiskamaszként ismertem meg Szabó Lőrinc Semmiért egészen című versét, és hittem, hogy ez maga az őrült szerelem, az Ady Endrétől is ismert Héjanász az avaron. A szükségszerű önfeladás, a szenvedés és a szenvedély határán történő örök egyensúlyozás. Bizonyára volt szó róla, mégsem maradt meg a tény, hogy Szabó Lőrinc két asszonyt hajszolt az öngyilkosságba. Ha ez tudatosult volna a vers olvasásakor, személyes tapasztalatok nélkül is könnyedén rájöhettem volna, hogy ez nem szerelem, és nem is egészséges. Hiszen ez a hozzáállás, a követelőző, önző, elnyomó érzelmi terror két nő önkezével történt halálához vezetett. Erről nem írnak a könyvek, nem tanítják meg a gyerekeknek, fiatal felnőtteknek. Úgy mutogatják ezt az egyébként zseniális költőt, mintha fel kellene rá nézni. Sokáig a kedvencem is volt, és elfogadtam, hogy amit ír, amögött lélek van. Pedig csak önzés volt. És az önzés sohasem szeretet. Ma már valószínűsítem, hogy Szabó Lőrinc is nárcisztikus személyiségzavarral rendelkezett, ahogyan nagyon sok más költő is, akik állandó áldozati szerepükkel leplezték, hogy valójában ők az antiszociálisok, ők keserítenek meg maguk körül életeket, miközben lényükből fakadóan ők sosem lesznek képesek és alkalmasak szeretni. Önmagukat sem, másokat sem. Azért követelik az érzelemmel átitatott figyelmet (ún. nárcisztikus üzemanyagot), a partnertől a teljes alázatot és áldozatot, meg még, hogy örüljön is a szerencsétlen, hogy élő halott lehet, feladott személyiséggel, tökéletes alárendeltségben, mert azzal az agresszorok saját hatásosságukat élhetik meg. 

A patológiás nárcisztikusok 3-4 éves, dackorszakos gyermekek személyiségfejlettségi szintjén vannak, tökéletesen egocentrikusok, zsarnokok. Mindennek róluk kell szólni, személyes sértésnek vesznek olyan dolgokat is, amelyekhez egyébként semmi közük, pont azért, mert nincs hozzájuk közük. Belső világuk üres, sivár, zord, sötét. Valódi énjük egy búra alatt nyomorgó, megszégyenített, elhanyagolt vagy éppen indokolatlanul agyonajnározott kisgyerek, aki nem kapott soha valódi, önzetlen szeretetet, így adni sem képes. Önmagát is gyűlöli. Amikor elszenvedte korai gyermekkorban az ún. nárcisztikus sérülést, azzal védekezett, hogy lezárta a további lehetőségét annak, hogy bántsák. Bezárta egy sötét kamrába a valós szelfet, és disszociál tőle, vagyis hárítja, megtagadja. Ha magára hagyják, ezzel szembesülne, ezért folyamatosan el kell terelnie a figyelmét azzal, hogy megéli, mennyire fontos is ő, mekkora hatással bír emberekre. Ennek legjobb módja pedig az, ha szenvedést okoz. Miután képtelen együttérezni, nem fáj neki mások bánata. Ugyanakkor tudja, ezért felelős a tetteiért. A nárcisztikusok tudatosan, szisztematikusan, szándékosan rombolják le a társaikat, barátaikat, családtagjaikat. Végtelenül gonosz és irigy emberek. Örülni csak győzelmeiknek képesek. Szabó Lőrinc ilyesmi győzelmet érezhetett a leigázott, szenvedő nők láttán. Szavai legalábbis erre engednek következtetni:

"- A nő szerepe a férfi mellett?

- Nem mi szabjuk meg. Az, amit a két fél külső és belső ereje kiegyensúlyoz.

- S ha a férfi szabhatná meg?

- Kérem, én önző vagyok. A többi férfi, úgy tudom, nem az. A nők sem azok. Így aztán én egészen különleges valamit szeretnék. Örömöt és feltétlen megbízhatóságot. Vigaszt, támaszt, segítőtársat. Különösen hosszú lejáratú, vagy éppen életfogytiglani szerződéseknél, amilyen pl. a házasság. A feleség, hacsak nem különlegesen zseniális, önálló, teremtő egyéniség, legyen alkatrésze a férje életének. Találja ebben az örömét, a becsvágyát, a boldogságát. Másképp nincs házi béke. Az egyenlő jog és egyenlő rang javarészt elmélet, babona. A házastársak vagy szerelmesek belső jogait a két ember el sem gondolt, külön, személyes megállapodása alakítja ki gyakorlatilag. Vannak területek, ahol a nőnek sokkal több joga van; s vannak, ahol majdnem semmi sincs. Az a kívánatos, hogy a közös legjobb eredmény érdekében az a fél vezessen, az legyen az első, igenis, az első, amelyik - legtágabb értelemben véve a szót - különb. Amelyik a több, az erősebb. S ilyenkor a másik ne versengésre, gáncsvetésre; bosszúra, harcra fordítsa a maga szintén létező, kisebb erejét, hanem a vezető társ feltétlen támogatására. Mindenben. Ez nem lehet szép, nagy, nemes becsvágy egy asszony számára? Dehogynem lehet! Nagyon tisztelem a feleségemet, amiért úgy szereti a Semmiért Egészen című versemet, amely sokak szerint maradéktalanul feltárja a férfi "igazi" felfogását." 

Szabó Lőrinc felesége többszöri kísérlet után, szeretője, Erzsébet pedig első próbálkozásra ölte magát, egy idegösszeomlást követően. Két nőt hajszolt öngyilkosságba. Mindkét nő a végsőkig remélte, hogy a szeretetével meg tudja gyógyítani a költőt. Őrületbe kergette mindkettejüket. A pszichiátriai betegek túlnyomó többsége ilyen disszociális személyek áldozata. Ők egy bizonyos szintig gyógyíthatók lennének, ám a nárcisztikusok, pszichopaták gyógyíthatatlanok. Ezért ha felismered, hogy ilyen a partnered vagy valamelyik családtagod, törekedj minden kapcsolat felszámolására, és magad fordulj szakemberhez! Ne szembesítsd a személyiségzavarával, és ne reménykedj, hogy belátja azt! "Menekülj, de csendben!" (Bővebb információért ajánlom Szűcs Levente pszichoterapeuta YouTube-csatornáját és Fb-oldalát.) 

És akkor most lássuk Szabó Lőrinc versét, amelyből kiderül, mit is nevez egy két ember haláláért felelős, patológiás nárcisztikus zseni szerelemnek, majd rá a választ REMÉNYik Sándortól! Utóbbi vers  csodálatos kontraszt, amelyben megnyilvánul, mi is a valódi szerelem, amelyben egyik fél sem retteg attól, hogy ha nem ő van fölül, akkor a nyakára lép a másik Ettől csak az fél, aki felülkerekedvén ezt lerombolná a neki kiszolgáltatottat. 

Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kivánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod az életed,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet;
törvényen kívűl, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.

Reményik Sándor: Nem urad és királyod
Nem urad és királyod
Kicsi leány, hidd el nekem:
Nincs olyan férfi,
Aki egy lány tökéletes
...Szerelmi szent-áldozását megéri.
S ha volna is: hogy követelheti,
Hogy megtagadd magad?
Te Lélek vagy: kiolthatatlan Fény,
Megsemmisíthetetlen külön-lény,
Isten-gondolta külön-gondolat.
S kötötten is szabad.
Szabad .
"Semmiért Egészen"??
Istenkísértő őrült akarat
Képzelhet csak el így, rabnőjeképpen.
S hiába úgyis:
Nem lehet egészen .
Megíratott, hogy: "Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van,
Csak egy parancs kötvén le: szeretet."
De szeretni csak szabadon lehet.
Egyenlő méltósággal.
Külön világ, szemben külön világgal.
Az eggyéolvadásuk: csoda, ünnep.
De nincs embernek emberen hatalma.
És semmi sincsen, amit követelhet.
Azért, ha jönne modern Farao,
Ki lelked vágyik leigázni,
Az Isten képét benned megalázni
S gúlához követ hordani marasztal:
Pattanj vissza acélos daccal!
Kicsi leány, akárki lesz a párod:
Te önmagad vagy, és ő önmaga.
Együtt: Isten két iker-csillaga.
Kicsi leány, akárki lesz a párod:
Szegény, szánandó embertársad ő,
Nem urad és királyod.

További tartalmakért látogass el a szakmai Facebook-oldalamraés kérlek, támogasd munkám a Patreon-oldalamon! Köszönöm!